E-learning ismertető
Lefutott egy országos program a Niok Alapítvány és a Ciszok hálózat keretében, ahol a nonprofit szervezetek digitális írástudásának fejlesztése volt a cél. Ezt követte egy másik Niokos program, ahol a szervezetek fejlesztése szintén az informatikai tudás és készségek felől lett megközelítve. A sikeres projektek után még mindig érezhető volt az igény a tanulásra, a tudás szélesítésére. Az E-civil.hu ennek az igénynek kíván megfelelni, és ezáltal hozzájárulni a civil társadalom fejlesztéséhez valamint a nonprofit szervezetek hosszú távú működésének elősegítéséhez.
Középszíntű számítástechnikai ismeretek
Ebben a kurzus-kategóriában olyan ismeretekre tehet szert, amelyek a már meglévő készségeire is építenek, illetve kiegészítik általános tudását specifikus témákkal. Részletekbe menően megismerkedhet azokkal a kezdő lépésekkel, amelyek elengedhetetlenek egy saját szervezetről szóló alapítványi honlap megtervezéséhez. Tippeket kaphat online adománygyűjtésről, és segítünk eligazodni az e-közigazgatás útvesztőjében.
Alapszíntű számítógépes ismeretek
Ebben a kurzuskategóriában található tananyagokat bátran kipróbálhatják azok is, akik csak most ismerkednek a számítógép és az internet világával. A legelső leckék megkezdéséhez bőven elegendő az a tudás, aminek segítségével eljutottak erre az oldalra, és regisztrálnak maguknak egy saját fiókot. A feliratkozott látogatók alapszintű ismereteket kaphatnak az interneten való kommunikációról, de belekezdhetnek a szövegszerkesztés és táblázatkezelés rejtelmeivel való ismerkedésbe is.

